I want to share something important with you all!

What I am going to write down is still hard for me, but I really hope that someone will find a little help in this.

From the past few years of my life I’ve been dealing with bulimia and high anxiety. Quite a few person knew about it because I was hiding it badly.

The beggining of the story is the same as always…I wanted to be perfect. I was pushed to feel this need, to be a smart, smiling, sucessful young women with perfect body and always charming…

When I was little I was a chubby kid, so my parents sing me up for ballett and rhytmic gymnastics before my swimming career, to lose weight. Great way to start not to feel myself comfortable in my body, but it was kind of balanced.

By the time I had some good results as an athlete and also as a student. Amazing oppurtunities ahead, but I was insecure and I had lot of pressure from everywhere and I wanted to please and make happy everyone…so I decided to push myself to do more and don’t care about the consequences.

At weekdays from 5 am to 11 pm I was running between sessions and school/individual classes. On weekends more trainings and more studying. No rest. No recovery…

The schedule was tight, really tight. I didn’t even had time for normal eating, but I didn’t care at all. I had my whole mind and my all power to make my parents, my coaches and my teachers satisfied. I was successful, so everyone asked for more. And I gave more….and more….and more…and then from one point I lost myself. There was no Me anymore. I forgot to listen to my body which was alerting me that soon it will be a breaking point, which became…

Slowly, but consequently with all the stress, wrong nutrition and without the proper recovery or even a good sleep, my body and my mind had less and less energy. At school I started to became a zombie, and there was no session that I was able to make normally. My weight started to be really instabil and I felt always an enourmus pain in my body, but still the expectations were the same, so I had to keep going…

When I started to throw up it was from anxiety and I have got a little worried, so first in my life I asked for help, (later turned out that from the wrong persons) and the reply was that it is not their business, or I should not make a big deal out of it, so I thought that I deserve it because I can not make 100% anymore. A punishment because I am not strong enough. I also took it as a chance to at least loose some weigh. (Darlings, with Bulimia you can’t lose weight!)

I am not going to share details, but it became a habit. Anytime, anywhere. Even at Competitions. I lost the controll totally, and I was too scared and maybe too broke to realize that I have a serious problem.

Two years ago I became aware that I am literally killing myself slowly with the way how I live. My skin started to be unhealthy, and the pain in my stomach was constant and big. From the first periods I thought I can make it by my own, but it was getting worse and worse. I knew I have no more time to deny that I need help, but I had no idea where to start. Then I went to a lot of different doctors, and all the results were really bad…

My liver, my kidney, my insulin and all my vitamins and hormones are not functioning normally . My immunity is weak and my skin is not having any protection. I am unhealthy, not just as a professional athlete but also as a human being. All this things because I wanted to live for the others. I denied the pain and all the need of my body and also of my heart. I betrayed myself.

With all my courage I decided to change, to start over whatever it takes. It was the hardest time of my life, and I wish to no one what I have lived.

To sum up, I started to discover myself again, my relationships , my dreams, my hopes. That I don’t have to be afraid to be myself and make connections.

It was the very last minute before having a state where there is no turning back.

I knew when I started the process that it will be long and painful, but absolutely worth to fight for! To be clear about who I am and who I want to be.

Since then I had a lot of new experiences. I opened up to the world and I recieved LIFE, with all the amazing, breathtaking and sometimes shocking moments. I am literally in love with every part of it, because it is mine. I found all the right persons around me and I learned my lessons. No matter if I have to face obstacles or failures. I still have difficulty with eating properly and with my bulimia, but I know that I am on the right track, because I am not scared to see my weaknesses anymore. I don’t want to hide or fake anything ever again.

So, this is my story.

The reason why I felt that I have to share this, was because I think that I have learnt a lot about myself in the last years and how I’ve come to the place I’m at. I believe there are many others in a similar position I was in! My message to you all, is to don’t be scared from changes, and never be afraid to go after your dreams and became who you want to be!

Live YOUR life fully with loveing YOURSELF first!

Thank you for reading it!

Much love,

Liliana

//

•

•

•

//

Szeretnék megosztani veletek egy fontos dolgot!

Amit le fogok írni az még mindig nagyon nehéz nekem de remélem hogy lesz olyan akinek segíteni fog legalább egy kicsit.

Az elmúlt években bulémiával és hatalmas stresszel küzdöttem. Nagyon kevés ember tudja ezt rólam, mert nem voltam kész arra hogy felvállaljam.

A történet kezdete, mint mindig, a tökéletességre való törekvésről szól. Egészen életem kezdetétől arra voltam kiélezve, hogy egy okos,sikeres és mosolygós nő legyek, tökéletes testtel, nem mellesleg megállás nélkül ragyogva.

Kiskoromban husi gyerek voltam így a szüleim, hogy lefogyjak beirattak balettre és ritmikus gimnasztikára az uszókarrierem előtt. Remek kezdés volt hogy kialakuljon bennem egyfajta kellemetlen érzés a testemmel kapcsolatban, de ez ekkor még stabilnak mondható volt. Ahogy múlt az idő elkezdtem sikeres lenni mind a sportban és mind a tanulmányokban. Rengeteg csodás lehetőség és cél volt előttem, a körülöttem levők pedig biztosítottak arról hogy csinálnom kell. Én pedig minden szinten azon voltam hogy ennek meg is feleljek. Szerettem volna a sikereimmel örömet okozni mindenkinek és ennek az érzésnek alárendeltem mindent.

Hétköznapokon reggel 5-től este 11-ig rohantam edzések és az iskola illetve magánórak között. Hétvégeken még több edzés és még több tanulás. Nem volt megállás, nem volt pihenő.

Ez a fajta időbeosztás rettentően szoros volt, ki volt centizve minden percem és sokszor enni sem volt időm rendesen. De nem érdekelt. Minden erőmmel azon voltam hogy teljesítsem a szüleim, edzőim és a tanáraim igényeit. Az erőfeszítéseim sikerekké váltak és ez azt eredményezte hogy nagyobb elvárások elé kerültem. Természetesen még nagyobb örömmel fogadtam és egyre többet… és többet…és többet adtam, mígnem elfogytam. Megszünt a határ köztem és a másoknak való megfelelés között. Nem voltam a saját életemnek szereplője többet. Elfelejtettem hallgatni a testemre, ami egyre csak jelezte hogy ereje végét járja, és ha így folytatom nem lesz jó vége.

Lassan de annál biztosabban a stressz, a helytelen étkezés és a megfelelő pihenés nélkül bekövetkezett a holtpont. A testem és az elmém is megtört. Az iskolában az agyam alig volt hasznalható és egyre kevesebb edzés volt amit végre tudtam hajtani. A testsúlyom ingadozni kezdett és hihetetlen fájdalmak kezdtek jelentkezni a hasamban. De nem lehetett megállni mert az elvárások nyomtak tovább…

Amikor először kezdtem hánytatni magamat az leginkább a stressz miatt volt. Megijedtem, és életemben először segítséget kértem (utóbb kiderült nem megfelelő helyről), amire a válasz hárítás volt. “Nem az én dolgom” avagy ” Ne reagáljam túl”. Attól a ponttól kezdve elhittem, hogy ez a büntetésem. Személyre szabott bűnhődés amiért nem tudok 100% ot nyújtani. Gyenge vagyok, és megérdemlem. Természetesen az is közrejátszott, hogy így talán a súlyom tud csökkenni. (Kedveseim, a bulémia nem fogyaszt!)

Nem szeretnék részleteket megosztani veletek, de szokásommá vált elég gyorsan. Bárhol, bármikor. Versenyeken is. Tökéletesen uralma alá hajott a dolog és átléptem minden határt. Nem tudtam megállítani, és nem ismertem be magamnak, hogy bajban vagyok, vagy azért mert féltem vagy azért mert túlságosan meg voltam törve.

Kettő évvel ezelőtt realizáltam, hogy az ahogyan élek szépen lassan felemészt, szó szerint. A hasam folyamatosan fájt és rosszullétek gyötörtek. A bőrömoön pedig kezdtek jelentkezni az elváltozások. Az eléjen úgy gondoltam, hogy egyedül is meg tudom oldani, de a helyzet egyre rosszabb és rosszabb lett. Nehezen tudtam elfogadni, hogy segítségre van szükségem és nem igazán tudtam hogyan is kezdjek neki. Elmentem pár orvoshoz, hogy legalább kivizsgáltassam magamat és az eredmények nagyon nem voltak jók.

A májam , a vesém, az inzulinom, az összes vitaminom és hormonom instabilan működik. Az immunrendszerem gyenge, és a bőröm semmilyen védelmet nem képez magának ezáltal. Nem csak mint élsportoló, de mint egy hétköznapi ember sem vagyok egészséges. Mindez azért mert szerettem volna másokért élni, ezért meghazudtoltam minden fájdalmamat. Nem hallgattam a testemre, sem pedig a szívemre. Elárultam saját magamat.

A legnagyobb bátorságomat összeszedve elkezdtem mozdulni a változas felé, és elhatározni hogy új utat kell találnom. Életem legnehezebb időszakán vagyok túl és amit átéltem senkinek sem kívánom.

Hogy összegezzem a dolgokat, elkezdtem felfedezni magamat újra. A kapcsolataimat, az álmaimat, a céljaimat, a határaimat. Azt, hogy nem kell félnem megmutatni magamat és kapcsolatokat kialakítani.

Mondhatni az utolsó pillanat volt észbe kapnom még mielőtt képtelen lettem volna a lépésre.

Amikor elkezdtem a változás folyamatát tudtam, hogy nagyon nehéz és hosszú lesz. Ugyanakkor minden egyes momentuma megéri, mert így esélyt adok annak, hogy megismerjem magamat és azt, hogy ki is akarok lenni!

Az úton pedig eddig rengeteg új élményben volt részem. Kinyitottam a Világ felé és ÉLETET kaptam válaszul, az összes csodálatos, lélegzetelállító, és olykor sokkoló élményeivel.

Minden pillanatával szerelembe tudok esni, mert az összes az enyém. Megtanultam ezt a leckét, és megtaláltam azokat az embereket akikre számíthatok, és ezáltal nem félek attól ha akadály vagy nehézség elé kerülök, mert tudom hogy ez része az életnek.

Még most is nehéz az étkezéssel való viszonyom és a Bulémiámmal való küzdelem is, de tudom hogy jó úton vagyok, mert nem félek már szembenézni a gyengeségeimmel. Nem akarok többet megjátszani vagy elbújtatni bármit is.

Szóval ez a történetem. Azért akarom ezt megosztani veletek, mert úgy érzem, hogy ezalatt az időszak alatt is rengeteget tanultam magamról és hogy mennyi változáson is estem keresztül. Úgy gondolom, hogy nagyon sokan vannak olyan helyzetben amiben én voltam!

Így, az üzenetem Nektek, mindannyiótoknak az az, hogy ne féljetek a változásoktól, attól hogy felvállaljátok Magatokat és kövessétek az álmaitokat. Hogy azok legyetek akik akartok lenni!

Éljétek a SAJÁT életeteket és szeressétek MAGATOKAT!

Köszönöm, hogy elolvastad!

Sok szeretettel,

Liliána